Egy új kutatás szerint az agyat meg lehet arra tanítani, hogy inkább az egészséges ételeket preferálja az egészségtelenekkel szemben – állapította meg egy kisméretű, 13 túlsúlyos és elhízott résztvevő bevonásával készült tanulmány, amelynek eredményeiről a Fox News számol be.
A résztvevők közül nyolcan speciális testsúlycsökkentő programban vettek részt, amelynek keretében magas rost és fehérje, valamint alacsony szénhidráttartalmú ételeket kellett fogyasztaniuk. A maradék öt résztvevő nem követett semmilyen diétát.

kép: with wind
A fogyókúra célja az volt, hogy elérjék, a résztvevők ne legyenek gyakran éhesek és akkor is inkább az egészséges ételeket kívánják meg az egészségtelenekkel szemben.
A vizsgálat kezdetén, majd hat hónap elteltével mindannyiuk MRI vizsgálaton esett át. Azt találták, hogy a testsúlycsökkentő programban résztvevők agyának jutalmazásért felelős területe jelentősen megváltozott.

kép: plantronicsgermany
Amikor különböző képeket mutattak nekik, megfigyelték, hogy az egészséges ételek látványa nagyobb, míg az egészségteleneké kisebb reakciót váltott ki az agy említett területén.
A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy agyat igenis meg lehet tanítani arra, hogy az egészséges ételeket szeresse.
OPH