Fényűző partival ünneplik a dél-korai gyerekek első születésnapját: hivatásos fotós örökíti meg az ünnep minden pillanatát, és a résztvevők is ajándékot kapnak. A múltban a betegségek és az éhezés miatt mérföldkőnek számított, ha egy gyerek a második életévét megérte az ázsiai országban. Az éhínség ma már nem fenyegeti a dél-koreaiakat, a gyereket más okokból tartják különös becsben a tehetős családok.
Az OECD leggazdagabb tagállamai közül Dél-Koreában a legalacsonyabb a termékenységi ráta: a szülőképes korú nőknek átlagosan 1,23 gyermeke születik. Az arány 1970-ben még 4,53 volt, ám az egyre kevesebb házasságkötés és a nők karrierlehetőségeinek növekedése miatt a születések száma drámaian csökkent.
“Nekem csak két gyermekem lesz, nekik viszont mindent meg akarok adni, mert borzalmas lenne, ha kevesebbnek éreznék magukat a kortársaiknál” – mondta a második babájával várandós Jennifer Song a Reuters brit hírügynökség kérdésére.
Hozzátette: lánya első születésnapjának szervezése nagyobb stresszel járt, mint az esküvő megrendezése, amely szintén hatalmas pénzügyi terhet jelent a dél-koreai fiataloknak.
Az első születésnap ünneplése körül egész iparág szerveződött. A parti helyszínét sokan már a terhesség bizonyossá válásának napján lefoglalják, és vannak, akik így is csak várólistára kerülnek.
Az első születésnap a Szöul Rózsadombjának tartott városnegyed lakói körében olyan ünnep, ahol a jómódú családok kérkedhetnek a gazdagságukkal, kapcsolataikkal, sőt a gyermekük előtt álló fényes karrier lehetőségével is.
A hófehér hercegnői ruhába öltöztetett Dot-biul partijának minden pillanatát hivatásos fotós örökítette meg. A kislány addigi életét bemutató, bekeretezett képekből kiállítást rendeztek, és diavetítés is volt az első tizenkét hónapról.
Egy másik asztalt, amelyet gyertyák és virágok díszítettek, a háromemeletes születésnapi tortának állították. Akár egy lakodalomban, a vendégek pénzkötegeket hoztak ajándékba, de ők sem távoztak üres kézzel: búcsúzóul a baba fotóin kívül ajándékcsomagot kaptak.
A szülők nagy figyelmet szentelnek annak is, mit rejtenek a résztvevőknek szánt csomagba, hiszen szeretnék, ha az ő partijuk különbözne a többiekétől. Rizst, teát, bögrét, törülközőt, gyertyákat is szokás Dél-Koreában a vendégeknek ajándékozni.
A toldzsancshi (hangul: 돌잔치) vagy tol (돌) az egyéves gyermekek születésnapjának hagyományos ünnepsége Koreában. Különféle ételeket és italokat szolgálnak fel és fontos esemény a toldzsabi, amellyel megjósolják a gyermek jövőjét. A baba ilyenkor hagyományos koreai hanbokot visel, a fiúkhoz és a lányokhoz illő, megfelelő színekben.
MTI, wikipedia