A családfakutatás napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen legtöbbünkben felmerült már a kérdés: „Honnan származik a családom? Hol éltek az őseim? Mivel foglalkoztak? Földművesek, mesteremberek vagy nemesek voltak? Milyen felekezethez tartoztak? Élnek rokonaim távoli vidékeken?” Ezekre a kérdésekre a családfa elkészítése megadhatja a választ. Cikkünkkel szeretnénk rövid áttekintést nyújtani a családfakutatásról.

Nemesi gyakorlatból polgári csökevény

A családfakutatás Magyarországon a II. világháború végéig majdhogynem egyet jelentett a nemesi családok kutatásával. Ennek oka legfőképpen abban keresendő, hogy az arisztokrata családok esetében a cím, a birtok és a vagyon öröklési rendjének meghatározása tette ezt szükségessé. A második világégés, mint mindenben, ebben is alapvető fordulatot hozott. Az Aczél György nevével fémjelzett három T rendszere a genealógia mint történeti segédtudomány esetében is tetten érhető.

Az 1945 után kibontakozó kommunista diktatúra polgári csökevényként, sőt úri hóbortként tekintett a családfakutatásra. Mindenki gyanús volt, aki ősei múltját komolyabban meg szerette volna ismerni. A genealógia – mint történelmi segédtudomány – és a családfakutatás – mint hobbi – is el volt fojtva, a háttérbe volt szorítva. Az elengedhetetlenül szükséges levéltári forrásanyag sem volt hozzáférhető és a szakirodalom sem állt rendelkezésre. Ez a tudományterület teljesen tabunak számított. A családfakutatás tiltólistára került.

Ebben a helyzetben hozott enyhülést az 1960-as évek elején a Mormon Egyház kezdeményezése Magyarországon. A kormányzat pozitívan reagált arra a kérésükre, hogy a Magyar Országos Levéltár mikrofilmen rögzítse számukra az 1895. október 1-je előtt keletkezett egyházi anyakönyveknek a helyi plébániákon és parókiákon őrzött első példányait. E mikrofilmtekercseknek 3558 példányát készítették el, ez később még mintegy 2000 tekerccsel egészült ki. Egy-egy ilyen sorozat a már említett egyház Salt Lake Cityben található központjába került, míg egy másik az Országos Levéltár filmtárába. Az enyhülés 1970-es években kezdődő időszakában az így rendelkezésre álló tekercsek kutatását az Országos Levéltárban immár eltűrték.

Vissza a gyökerekhez!

A rendszerváltás ezen a területen lényeges és pozitív változásokat hozott. A családfakutatásnak újabb reneszánsza bontakozott ki. Óriási érdeklődés mellett folyamatosan nőtt azok száma, akik elkezdték a felmenőik kutatását.

A családfakutatás jogi korlátai Magyarországon

A 2014. június 1-jétől életbe lépő új jogi szabályozás teljes mértékben felülírta a rendszerváltást követő évtizedek alatt hatályos levéltári törvényt, illetve a személyiségi és adatvédelmi jogi szempontokat érvényesítő szabályozást

Az anyakönyvi eljárásról rendelkező 2010. évi I. törvény hatálybalépése nagymértékben szigorította az 1895. október 1-jétől vezetett polgári (állami) anyakönyveknek a megyei levéltárakban őrzött másolati példányainak kutatási feltételeit. Az ezt megelőző évtizedekben a 30 évnél régebbi születési, a 60 évnél régebbi házassági és a tárgyévhez képest 90 évnél korábbi halotti polgári anyakönyvekhez lehetett hozzájutni különösebb engedélyek nélkül. Csupán beiratkozni kellett, és máris előkészítették kutatásra a kért köteteket.

2014-ben új korszak kezdődött a családfakutatásban. Az Országgyűlés által elsöprő többséggel elfogadott törvény szerint a 86 évnél régebbi házassági anyakönyvi és a 30 évnél korábbi halotti anyakönyvek kutathatók szabadon. A születési anyakönyvek esetében 130 évben határozták meg ezt az időhatárt. Hozzá kell tenni, hogy 130 éve még nem is vezettek polgári anyakönyvet.

Az úgynevezett tiltott időszak anyakönyvei kizárólag tudományos kutatás keretei között kutathatók.

Kutatás a Kárpát-medence országaiban

Az I. világháborút követő békekötéssel utódállamok sora alakult meg, amelyekben több egymástól eltérő jogi szabályozást és levéltári gyakorlatot érhetünk tetten. A korábban említett mormon fényképezés Magyarországon kívül még Szlovákiában ért el eredményeket. Az itt mikrofilmtekercsekre vett, magyar többségű települések anyakönyveinek egy példányát a Magyar Országos Levéltár is megkapta, amelyek szintén kutathatók Magyarországon. Ez az 1895. október 1-e előtti egyházi anyakönyvekre igaz.

A szlovákiai körzeti rendszerben kialakított járási levéltárakban a 100 évnél korábbi anyakönyvi bejegyzéseket kizárólag a közvetlen hozzátartozók tekinthetik meg, vagy azok megbízottjai. Gyakorlatilag az 1895 és 1906 közötti időszak anyakönyvei kutathatók szabadon. Nagy segítség itt is – csakúgy, mint Magyarországon –, hogy a Familysearch.org mormon családtörténeti honlapon ingyenes regisztráció mellett a felvidéki felekezeti anyakönyvek nagy része elérhető.

Romániában (Erdély és a Partium) a Ceaucescu-diktatúra elkobozta az 1895 előtti egyházi anyakönyveket a történelmi felekezetektől, és a megyei rendszerben működő állami levéltárakban helyezte el azokat. Az anyakönyveket szervezetten azóta sem fényképezték le vagy digitalizálták, sajnos kizárólag az eredeti kötetek kutathatók. Ez kétségkívül megadja a dolog varázsát, ám állományvédelmi okokból nagyon aggályos. Csak 100 évnél régebben keletkezett, személyes adatokat tartalmazó anyagokat lehet kutatni. A levéltárosok nagy része szinte csak románul, esetleg angolul beszél. Az állami levéltárak a Belügyminisztérium égisze alá tartoznak.

A szerbiai és az ukrajnai kutatás feltételei sok hasonlóságot mutatnak a romániaival. Nagyrészt itt sem digitalizálták a levéltári anyagokat. Azonban e két országban csak előzetes minisztériumi engedéllyel férhetnek hozzá más országok állampolgárai az anyakönyvekhez. Továbbá előzetesen célszerű felmérni, hogy a mostoha sorsú anyakönyvek hova sodródtak: előfordul, hogy egy részük a levéltárban, a többi kötetek pedig az önkormányzatnál vagy éppen a plébánián vannak. Nyelvi akadályokkal itt is számolhatunk.

Horvátország esetében szintén nagy segítséget jelent a Familysearch.org, de előfordulhat, hogy utazni kell a levéltárak között.
Ausztria abból a szempontból különleges, hogy Burgenland (Őrvidék) kivételével valamennyi tartomány, illetve püspökség egyházi anyakönyvei ingyenesen elérhetőek különböző online felületeken. Burgenland anyakönyveit azonban még csak le sem fényképezték. A kutatás megkezdése előtt célszerű előzetesen tájékozódni, mivel az adott plébánia vagy lelkészség anyakönyvei a kismartoni püspöki levéltárban (Diozöse Eisenstadt) és helyben is lehetnek.

A főbb források

Egy kutatás megkezdésekor a családi emlékezet, a szájhagyomány biztosítja az alapokat, de ennek megbízhatósága csak két–három generációig terjed, ezért a korábbi időszakra vonatkozó kutatáshoz már írott forrásanyag kutatása szükséges. Ilyenek lehetnek az 1940-es évekből megmaradt származásigazolási táblázatok és a hozzájuk kapcsolódó anyakönyvi kivonatok, a gyászjelentések vagy a korabeli újságcikkek. Azonban a családtörténeti kutatás legfontosabb és megkerülhetetlen forrásai a polgári (állami) és egyházi anyakönyvek.

Mit és hol lehet megtalálni?

Az anyakönyvezés rendszeres gyakorlatát az 1563-ban tartott tridenti zsinaton rendelte el IV. Pius pápa. Magyarországon az 1611. évi nagyszombati zsinat ugyan intézkedett az anyakönyvek vezetéséről, de jelentős változást csak 1625 hozott, amikor Pázmány Péter esztergomi érsek az egész országban kötelezővé tette a Rituale Romanum-ot. Ezt V. Pál pápa már 1614-ben kiadta, mellyel szabályozta a római szertartást. A liturgikus szöveg mellett kánonjogi és lelkipásztori utasításokat is tartalmazott és lefektette, hogy milyen anyakönyvek vezetését kell elvégezni. A keresztelési, házassági és halálozási anyakönyvek mellett külön bérmálási anyakönyvet, és a húsvéti áldozás időpontjában az egész lakosságot tartalmazta háztartások, illetve családok szerinti összeírásban. Mindezek ellenére a történelmi Magyarország teljes területén csak a török kiűzése után indult meg a folyamatos anyakönyvezés. Tehát a legtöbb településen csak az 1700-as évek első felétől állnak rendelkezésünkre ezek a források. Az 1827:XXIII. tc. elrendelte az egyházi anyakönyvek két példányban történő vezetését, ezeket az illetékes területi levéltárakban őrzik.

A protestáns egyházak teljes körű anyakönyv-vezetési jogát II. József adta meg 1785-ben, de több helyen ennél jóval korábban megkezdték már az anyakönyvek vezetését: pl. a reformátusok Zalakomáron 1624-től, az evangélikusok Bártfán 1592-től.

A zsidóság számára a kötelező anyakönyvezést az 1840:XXIX. tc. rendelte el. A 3. § kimondja: a zsidók „…köteleztetnek, hogy állandó vezeték- és tulajdonnevekkel éljenek, a születendők pedig vallásuk papjai által vezetendő anyakönyvekbe bejegyeztessenek”. A rendelkezés azonban nem valósult meg egészen az 1851. július 4-én kelt helytartótanácsi körrendeletig, mely részletes szabályozást írt elő, és az anyakönyvek vezetését a hitközségekre bízta. A legkorábbi izraelita anyakönyvek: Nagytétény 1760-tól, Szobránc 1762-től, Lovasberény 1764-től.

Az egyházi anyakönyvek teljes gyűjteménye az Országos Levéltár Lángliliom utcai kutatótermében kutatható Budapesten, illetve egy része hozzáférhető a mormon egyház (LDS) által üzemeltetett weboldalon (familysearch.org).

A nemesség kutatása

Amennyiben már előre tudjuk, vagy éppen menet közben derül rá fény, hogy nemesi vér csörgedezik ereinkben, célszerű az ide vágó szakirodalom átnézésével kezdeni, legfőképpen gondolhatunk itt Kempelen Béla vagy Nagy Iván munkáira. Érdemes áttanulmányozni az adott megye nemességével kapcsolatos monográfiákat is. A XIX. században kiadott munkákkal szemben érdemes kellő óvatossággal és forráskritikával viseltetni. A gyakran az Árpád-korig visszavezethető családok esetében megkerülhetetlenek a levéltári gyűjtemények. Legfontosabbak az úgynevezett Királyi Könyvek (Libri Regii) és a megyei közgyűlések jegyzőkönyvei, hiszen az adott családok költözésekor itt kellett leadni a nemességet igazoló dokumentumot. Emellett a vármegyei nemesi összeírások is szolgálhatnak értékes információkkal.

A jelentősebb tehetős arisztokrata famíliák saját családi levéltárai többé-kevésbé fennmaradtak. Ha szerencsések vagyunk, az itt található iratok eligazíthatnak családunk múltját illetően. A két világháború között a Belügyminisztérium foglalkozott a nemesi igazolásokkal. Ennek anyagát a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épületében őrzött Y szekcióban találhatjuk.
Mint az a Magyar Nemzeti Levéltár tájékoztató anyagában is olvasható, sok azonos nevű család élt a Magyar Királyság területén, ezért őket legtöbbször csak az előnevük, illetve címerük alapján lehet megkülönböztetni.

Családfaszerkesztő programok

Aki családtörténeti kutatásba kezd, előbb vagy utóbb olyan nagy mennyiségű adat birtokába kerül, amit papíron vezetve már nem lesz képes áttekinteni és a kutatást tovább folytatni. Ezért célszerű számítógépes programot segítségül hívni, mely megkönnyíti az adatok rögzítését, keresését és megjelenítését. A választék bőséges, mindenki megtalálhatja a saját igényeinek megfelelő programot: a megvásárolható (GenoPro) és ingyenes szoftverektől (Ahnenblatt) kezdve az online családfaépítő oldalakon (Geni, MyHeritage) át a kutatási lehetőséget is kínáló nemzetközi portálokig (Ancetry.com).

Pálmai András és Mlecsenkov László genealógusok

A cikk az Utónév Magazinban jelent meg