A vasárnapi megmozdulás szervezői “győzelemként” értékelték, hogy elhalasztja a francia kormány az új családpolitikai törvénytervezet megvitatását, amely ellen több mint százezren tüntettek vasárnap Párizsban.
“A kormány idén nem terjeszti be a családjogi törvénytervezetet. Az előkészítő munka még folytatódik” – közölték hétfőn a miniszterelnöki hivatalban.
A hagyományos család védelmében rendezett megmozduláson a szervezők szerint Párizsban félmillióan, Lyonban pedig 40 ezren tüntettek vasárnap a szocialista kormány családpolitikája, nevezetesen a meleg és leszbikus párok családalapítási jogainak törvényesítése ellen. A rendőrség 80 ezerre, illetve 19 500-ra becsülte a tüntetők párizsi és lyoni seregét.
Az azonos neműek számára a házasság intézményét 2013 májusban már megnyitották Franciaországban. A tüntetők, akiknek egy jelentős hányada részt vett egy évvel ezelőtt a homoszexuális párok házasságát engedélyező törvény elleni megmozdulásokon, leginkább azt akarta megakadályozni, hogy azonos nemű párok gyermeket nevelhessenek. A résztvevők helytelenítették az olyan orvosi beavatkozások legalizálását, amelyek segítenék, hogy azonos nemű pároknak genetikailag is – részben – saját gyerekük legyen, így például női pár esetén a mesterséges megtermékenyítést, férfi párnál a béranyaságot.
A francia kormány miniszterei hiába hajtogatták, hogy ilyen pontok nem is szerepelnek a családjogi törvény tervezetében, a tüntetők nem hittek nekik, illetve úgy vélték, hogy idővel a kormány módosításokkal beleemelné ezeket is a törvénybe. A demonstrálók legtöbbje középosztálybeli család volt, kisgyerekeiket is magukkal vitték a szülők, sok nyugdíjas házaspár és sok katolikus és muzulmán hívő is felvonult.
Az új családpolitikai törvénytervezetet a kormány áprilisban szándékozott megvitatni, és ősszel terjesztette volna be a nemzetgyűlés elé. A legfontosabb intézkedése az lett volna, hogy új jogi eszközöket biztosítson ahhoz, hogy elismerhető legyen egy gyermek nevelésében annak a felnőttnek a szerepe, aki nem vér szerinti szülője a gyermeknek, rendezze a nemzetközi örökbefogadás feltételeit, valamint megismerhetővé tegye azok számára a személyes adataikat, akik mesterséges megtermékenyítéssel vagy anonim szüléssel jöttek a világra, azaz a kórház rögzítette ugyan az anya adatait, de a gyermeket örökbe adták és a vér szerinti anyja adatait annak kérésére titkosították.
A törvény elhalasztását a vasárnapi megmozdulás szervezői “győzelemként” értékelték.
A kormány hétfő délelőtt még csak annyit közölt, hogy nem fogja engedélyezni a vitatott pontok módosítással történő beemelését a törvénybe. Bruno Le Roux, a kormányzó szocialisták frakcióvezetője üdvözölte a kormány esti döntését, amelynek célja szerinte az, hogy az egyeztetések folytatódjanak a tervezet véglegesítése előtt. A Zöldek viszont elítélték, hogy a kormány meghátrált “a reakciós tábor” nyomására.
MTI