Nehezíti a teherbeesést, hogyha egy pár női és férfi tagja is magas koleszterinszinttel küzd. Emellett azoknál a pároknál, ahol csak a nőnek magas a koleszterinszintje, szintén tovább tart a...
Az Alkotmánybíróság május 27-én meghozott határozatában alaptörvény-ellenesnek ítélte és megsemmisítette a Munka Törvénykönyvének azt a rendelkezését, amely szerint a várandós, illetve az em...
Akár már a nyárra megkaphatja a hungarikum címet a jövőre százéves magyar védőnői szolgálat – közölte Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz európai parlamenti (EP-) választási listavezetője. B...
Júliustól az utolsó papíralapú nyilvántartásnak is búcsút mondhatunk: közel egymilliárdos EU-támogatásból elektronikus rendszerbe kerül az 1895 óta papíron vezetett anyakönyv, ami felgyorsít...
Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után ugyanannyi családi pótlék jár akkori is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi k...
Az előzetes adatok szerint 2014 első két hónapjában 14069 gyermek született, 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 21119 volt, ami 3,9 százalékos csökkenést ...
Csaknem egymilliárd forintos uniós forrásból az év közepétől fokozatosan megújul, és teljesen elektronikussá válik a Magyarországon 120 évre visszatekintő állami anyakönyvezés. Négy helyett ...
A Magyar Nemzet információi szerint már elkészült a kormányzaton belül az a javaslatcsomag, amely tovább javíthatja a családok helyzetét és ösztönzi a gyermekvállalást. A demográfiai csomagn...
A tej egy valódi fegyver a térd ízületi gyulladása ellen nők esetében, ugyanez a jótékony hatás azonban nem mondható el az olyan tejtermékekről, mint a sajt vagy a joghurt. A férfiaknál sem ...