Óvodáztatáshoz kötött családi pótlék

Kötelező óvodáztatáshoz köti a kormány a családi pótlékot 2016. január 1-től- közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön. Novák Katalin kiemelte: 20 nap igazolatlan hiányzás esetén a családi pótlék folyósítását szüneteltetik. Az intézkedés által vélhetően az óvodákban is csökken majd az igazolatlan hiányzások száma – áll az államtitkárság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A kormány 2010-ben vezette be a tanköteles gyerekek esetében az iskolába járáshoz kötött családi pótlékot. Eszerint ha az igazolatlan iskolai hiányzások száma meghaladja az 50 órát, felfüggesztik a családi pótlék folyósítását.

hirdetés

Az intézkedés igencsak sikeres, hiszen bevezetése óta mintegy felére csökkent az igazolatlan iskolai hiányzások száma.

A kormány még legutóbbi ülésén fogadta el azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében 2015 szeptemberétől 3 éves kortól kötelező lesz az óvodáztatás.

Azt szeretnék elérni, hogy minden gyermek megfelelő nevelést kaphasson már az óvodás korban is – tette hozzá az államtitkár.

OPH

hirdetés

Vélemény, hozzászólás?