Az előzetes adatok szerint 2023 decemberében 6565 gyermek született, és 11 727 ember halt meg; 2022 decemberéhez képest a születések száma 12 százalékkal, a halálozásoké 7,2, a házasságkötés...
Csökkenő ütemben fogy a népesség, idén januárban az egy évvel ezelőttihez képest csökkent a halálozások száma és nőtt a születéseké – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ...
Az előzetes adatok szerint 2013 első kilenc hónapjában 66 028 gyermek született, 3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A 94 265 halálozás 3,4 százalékos csökkenést jelent a 2012. ...
Míg 2009-ben összesen 28 996 császármetszést végeztek, addig tavaly már 30 460-at. Az összes szülés számán belül ez négy éve 32 százalék körül mozgott, tavaly pedig meghaladta a 35-öt –...
Az Európai Parlament jóváhagyta a népességstatisztikai szabályok egységesítését célzó szabályzattervezetet. Egységesen számított adatokra többek között azért van szükség, mert a Miniszterek ...
Kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg 2013 első két hónapjában, a természetes fogyás az előző évhez képest valamivel mérséklődött a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai sze...