A magyar anyák szoptatnak legtöbbet Európában

A mellrák és a szoptatás összefüggéseit vizsgáló legújabb felmérés eredményét tették közzé a hét végén. Ezt huszonhét országra kiterjedően, harminc éven át, 750 ezer szülő anya bevonásával hajtották végre, és megállapították, hogy a megbetegedés esélyét ötödére csökkenti a szoptatás, amely ebből a szempontból annál eredményesebb, minél tovább kap a csecsemő anyatejet. A jelentéshez mellékelt táblázat szerint a szoptatás tartamát illetően Magyarországon legkedvezőbb a helyzet.

Már eddig is ismert volt, hogy a szoptatás csökkenti a mellrák esélyét, de a négy földrészre kiterjedő vizsgálat eredményét feldolgozva pontosítani lehetett az arányokat, és az is megállapítást nyert, hogy épp a legsúlyosabb típusú, triplán negatív mellrák megbetegedés esélye is csökken, mintegy húsz százalékkal.

Nem csoda, hogy a hírt vezető helyen, címoldalon közölték a brit napilapok, mert Nagy-Britanniában ez a leggyakrabban előforduló rák-fajta, évente több mint 50 ezer esetet diagnosztizálnak és ezek közül 12 ezer végződik halállal. S a felmérés szerint az angol nők szoptatnak a legrövidebb ideig, legtöbben még három hónapig sem. Tizenkét hét az ajánlott időtartam.

hirdetés

Miért csökkenti a veszélyt a szoptatás? Minden oka pontosan nem tudható, de valószínűleg az anyatej-képzést elősegítő magas hormonszint védi a mellet.

A The Daily Telegraph táblázatot is közöl, amely azt mutatja, hogy legtöbben Magyarországon szoptatják az újszülötteket három hónapig, – majdnem minden anya. A listán ez után az izlandiak, a norvégok és a szlovákok következnek.

kép: telegraph.co.uk

kép: telegraph.co.uk

A tabella legalján áll Olaszország, Mexikó és Nagy-Britannia. A brit szülészektől hatékonyabb felvilágosító tevékenységet várnak el a rákmegelőzés érdekében.

Inforádió/OPH

hirdetés

Vélemény, hozzászólás?