Vannak szülők, akik kézzel-lábbal tiltakoznak a születendő kisgyermekük becézése ellen. Előre megfontolt szándékkal olyan nevet választanak, ami „csak így szép”, a nagyszülők bánatára, akik meg már alig várják, hogy szavakkal is dédelgethessék a kis unokát. Aztán eltelik pár hét, az ajándékba kapott babamosoly megolvasztja a jéghegyeket, és a szülők maguk kezdik el Prüntyikének, Bütyöknek, Tücsinek, Mazsolának, Ducinak, Babikának, Manócskának becézni a csöppséget. Amit (jó esetben) kinő, mire iskolás lesz.
Vagy (elveikkel ugyancsak ellentétben) a nevet többé-kevésbé mégiscsak megtoldják, és a kicsit Ráhcsikának (Ráhel), Ajsicskának (Aisa), sőt: Nojcsikácskának szólítják (ez felér egy rejtvénnyel: Noémi a megfejtés)…

kép: shingleback
Az is előfordul, hogy a totyogó kisgyerek aggat magára valami mókás becenevet (vagy a nagytesó), és ez megtetszik a családnak. Így lesznek sokan Dodók, Csicsikék, Mimik, Nonók, Zsizsikék stb. Az iskolásoknál, ha a vezetéknév és keresztnév ugyanúgy kezdődik, nagy eséllyel ilyen nevet kap csemeténk az osztálytársaitól: Szasza, Vivi, Sziszi, Juju, Zizi (Szabó Szandra, Virágh Viola, Sziklai Szimonetta, Juhász Judit, Zimay Zita). Vigyáznunk kell arra, hogy a családtagok számára oly kedves becenév ne váljon a későbbiekben – óvodai, iskolai közegben – gúnynévvé. (Sokan utálják a becenevüket és gúnynévnek, sértegetésnek veszik.
Pedig a gúnynév, ragadványnév valójában gúnyos elnevezés, amelyet valakinek valamely feltűnő testi vagy lelki tulajdonsága, jellemvonása vagy valamely vele történt emlékezetes esemény miatt adnak[1]. Sajnos, az iskolások különösen kifogyhatatlanok ebben.)

kép: Sander van der Wel
No és akadnak olyan szülők is, akik kifejezetten beceneveket szeretnének adni a babának első vagy második keresztnévként (ne felejtsük el, hogy régen pl. a Dóra is becenév volt). Sok esetben erre meg is van a lehetőség, hiszen már számos becenév hivatalos névként való bejegyzését engedélyezi az MTA Nyelvtudományi Intézete, és ezek száma évről évre nő (pl.: Ági, Betti, Etus, Heni, Ica, Iluska, Jutka, Kati, Lizi, Lulu, Mari, Marika, Móni, Netti, Orsi, Orsika, Panka, Panni, Sári stb.). [2] A becenevek egyébként jönnek-mennek, vannak újabb becézési lehetőségek is, ugyanakkor egyes becenevek elavulnak és már nem használatosak.

kép: trazomfreak
Gabi, fodrász, 34 éves: Soha nem szerettem, ha Gabikának becéznek, mert abban benne van, hogy bika, és ez zavart. (Barátaink is haragszanak, ha Zsomborukat Zsombikának becézik.) A „Gabi” becenévvel jól elvoltam, a Gabriellát hosszúnak találom. Középiskolában meg az zavart, hogy volt egy Gábor osztálytársam, és őt is Gabizták a tanárok és az osztálytársak. Elég hamar megállapodtunk abban, hogy ő inkább Gábor legyen, úgyis hallgatott rá.
Tibor, villanyszerelő, 55 éves: A rokonok, a jó barátaim a mai napig Öcsinek hívnak. A rokon gyerekek meg Öcsi bácsinak. Nem zavar, sőt, büszke vagyok rá, mert Puskás Öcsinek nagy tisztelője voltam. Ha édesapám kissrác koromban Tibornak vagy Tibikémnek szólított, már tudtam, hogy éppen mérges rám valamiért…
Erika, könyvtáros, 50 éves: Az én nevem már eleve olyan, mintha becézve lenne, de néha azért Erinek, Erának vagy Erásnak becéztek az iskolai barátnőim. Kislányomat szerettem volna Katinak nevezni, mert a Katalint hosszúnak találtam, ám akkoriban még nem volt anyakönyvezhető. Fiatalabb ismerőseimnek nemrég született Henijük, Bettijük, Bettájuk, Pankájuk. A mai fejemmel nem adnék már becenevet keresztnévnek, mert egy névnek sokféle becézése van, és lehet, hogy a Bettinek elnevezett kislány, ha Erzsébet lett volna, Böbe vagy Csöpi szeretett volna inkább lenni… Biztosan nehéz lehet megszokni, ha valaki nagyobbacska korában vagy felnőttként változtat nevet.
József, mérnök, 48 éves: Nagymamámtól hallottam, hogy az ő fiatalkorában a községükben igen sok Taba vezetéknevű család élt. Az egyik fiatalember egyszer a katonaságtól levelezőlapot írt haza, amelyet elfelejtett pontosan megcímezni. A címzetthez csak ennyit körmölt: „édesanyámnak”. Lekvárt kért tőle. A kóbor levelezőlap megtalálta a szülőket, de a falu népe ezen kuncogott még jó darabig, és elnevezték a fiatalembert Lekvár-Tabának, ami rajta is ragadt élete végéig (hiába, a lekvár már csak ilyen), de legalább meg tudták különböztetni őt a többi Tabától.
Gyerekek… Az ötéves kisfiú már huszadszor csúszott le a csúszdáról „egy utolsót”. Az anyuka megelégelte és szigorúan rászólt:
– Most már igazán haza kell mennünk, Manócska!
Egy szintén ovis kislány, aki ezt hallotta, elkezdett kuncogni:
– Hihihi, Manócska, mi van, te kis Manócska!
A kisfiú ránézett, majd kijelentette:
– Az anyukám hívhat Manócskának, de te nem!
Forrás:
[1] Kálmán Béla (1996): A nevek világa. 4. átdolgozott kiadás változatlan utánnyomása. SPRINTER Kiadó
[2] http://www.nytud.hu/oszt/nyelvmuvelo/utonevek/index.html