Engedélyezett utónevek: a döntések „lélektana”

A Nyelvtudományi Intézet egyik feladata az utónevek szakmai elbírálása. Ez természetesen nem lehet szubjektív, de akkor mi alapján történik?

Az elmúlt 15 évben az adható nevek száma 3000-ről körülbelül 3300-ra nőtt. A szülők sokszor a névadásban szeretik kiélni, megmutatni kreativitásukat vagy érzelmi kötődésüket helyekhez, tárgyakhoz stb. Magyarországon azonban törvény szabályozza, hogy milyen neveket adhatunk gyermekünknek. A szakmai vélemény elkészítéséért a magyar Utónévbizottság a felelős.

Bár sokszor a felfokozott érzelmi állapotban lévő szülőnek szubjektívnek tűnhet a bírálat, a döntés objektív, megfogható alapelvek mentén születik. Az elvek részletesen elérhetők a Nyelvtudományi Intézet oldalán, most nézzük meg azonban röviden, nagyjából mire is kell figyelnünk névadáskor.

  • Legfeljebb két, a nemének megfelelő nevet kaphat a születendő gyermek. A magyar törvény szerint a névből ki kell derülnie a gyermek nemének. Továbbá ez azt is jelenti, ha egy név mindkét nemhez tartozhat, nem fogadhatják el (pl. Dakota). Amennyiben egy nevet elfogadtak női névként, később férfinévként már nem elfogadható.
  • Egy új nevet a mai köznyelvi kiejtésének megfelelően, a mai magyar helyesírás szabályai szerint kell bejegyezni (pl. *Claudia helyett Klaudia).
  • Egy ősi magyar névnek tartott név bejegyezhető, amennyiben hiteles, írott források alapján tudományosan bizonyítható (pl. Ünige).
  • Az elismert, magyar írói fantázianevek elfogadhatók abban az esetben, ha azok nem hátrányosak a névviselőre (pl. Bóbita).
  • hirdetés
  • Az elismert, nemzetközi írói fantázianév elfogadható abban az esetben, ha a név külföldön már önálló és elterjedt személynévként használatos (pl. Anakin).
  • Amennyiben az újabb idegen eredetű utónévnek van magyar megfelelője, úgy azt javasolják (pl. *Catharina helyett Katalin).
  • Ha nincs az idegen eredetű utónévnek magyar megfelelője, de valamely nyelvben, kultúrában, vallásban hiteles módon igazolhatóan névként használatos, és jelentése a magyarban nem pejoratív, abban az esetben elfogadható a névkérelem (pl. Damjaniti).
  • A köznévi eredetű fantázianevek abban az esetben elfogadhatók, ha a név beilleszthető a névkultúra típusainak valamelyikébe (virágnév: pl. Hóvirág).
  • Becéző név csak abban az esetben elfogadható, amennyiben annak az általa képviselt típusnak már vannak hagyományai a névkincsünkben (pl. Bende).
  • Nem bejegyezhetők a földrajzi névként, márkanévként és művésznévként, valamint csak családnévként használt alakok (kivéve, ha az személynévi eredetű: pl. Abony).
  • A köznévi eredetű fantázianevek akkor bejegyezhetők, ha a név jelentése feltehetően nem lehet hátrányos a név viselőjére (pl. Áldáska).
  • Nem javasoljuk az olyan név bejegyzését, amely hangzásában, jelentésében a gyerek személyiségfejlődésére nézve a későbbiekben vélhetően káros lehet.

Ezek az alapelvek kizárólag a Magyarországon született, itt élő magyar nemzetiségű állampolgárok névkérelmeire vonatkoznak.

A névadásnak is vannak trendjei, ami ma „menő”, az holnapra furcsán is hangozhat. Jól gondoljuk tehát meg, hogy milyen névvel áldjuk vagy keserítjük meg gyermekünk egész életét.

forrás: helyesiras.mta.hu

hirdetés

Vélemény, hozzászólás?